Élelmiszerlavina

Pályázati felhívás - 2018

A Civil Iránytű Alapítvány a Syngenta Kft. támogatásával „Élelmiszerlavina” címmel hirdet pályázatot azzal a céllal, hogy helyi összefogással rászorulók élelmiszertámogatáshoz juthassanak. A program során támogatott rászorulók lehetnek gyermekek, nagycsaládosok, idősek, vagy más, hátrányos helyzetű csoportok is, akik anyagilag nehéz helyzetben élnek.

A pályázaton kiválasztott szervezetek zöldségvetőmagokból és vetőburgonyából álló támogatásban részesülnek. A pályázó feladata a kapott vetőmagok segítségével élelmiszerek előállítása, és a megtermelt élelmiszer rászorulókhoz történő eljuttatása.

A pályázaton részt vehet minden Magyarországon bejegyezett jogi személyiséggel rendelkező közhasznú szervezet, oktatási intézmény és települési önkormányzat. A pályázó a megvalósításhoz partnerként egyéb szervezeteket is (pl. vállalato(ka)t, helyi egyházi szervezeteket) bevonhat. A kiíró kifejezetten preferálja, ha a program több résztvevővel, helyi szintű összefogással valósul meg (például önkormányzat, civil szervezet, mezőgazdasági termelő cég/vállalkozó).

A program megvalósításához a pályázónak (és partnereinek) kell biztosítania az alábbiakat:

  1. A közös termeléshez szükséges (megművelésre alkalmas, öntözhető és nem belvíznek kitett) földterületet. Az adományozott vetőmagok családoknak történő kiosztását a pályázat kiírója nem engedélyezi!
  2. A termeléshez szükséges eszközöket, emberi és egyéb erőforrásokat (pl. öntözés).
  3. A program szakmai felügyeletét ellátó, felsőfokú agrár- vagy kertészeti végzettséggel rendelkező szakembert.
  4. A megtermelt élelmiszerek szétosztását a rászorulók között.
  5. A programmal kapcsolatos elszámolások elkészítését.

Az egy pályázatra adható, vetőmagot tartalmazó csomag maximális értéke: 500.000 Ft.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. február 28.

A pályázat magyar nyelven, kizárólag ezen az elektronikus felületen nyújtható be ITT.

A teljes pályázati kiírás ITT letölthető.

A pályázati adatlap kérdései ITT letölthetők.

A kitöltött pályázati űrlap elektronikus benyújtása mellett a pályázat szerves részét képezi a program megvalósítására kijelölt földterületről készített fénykép, melyet az palyazat@civiliranytu.hu email címre kell elküldeni, az email tárgyában szerepelnie kell a pályázó település vagy szervezet nevének (a pályázatban megadott nevet kérjük feltűntetni). Amennyiben nem beazonosítható a fénykép, így azt nem tudjuk figyelembe venni.

A pályázati kiírással kapcsolatos kérdéseiket az alábbi elérhetőségen kereszttül tehetik fel:

Civil Iránytű Alapítvány

Kapcsolattartó: Szecsődi Veronika

E-mail: szecsodi.veronika@civiliranytu.hu

Telefon: 06-30-539-2273